Connect with us

Blog/Olló

Az eltévedt metrópótló esete

A szívem mélyéből gyűlölöm a metrópótlót, ami Újpestről befelé már annyi tíz percet rabolt el az életemből, hogy abból egy kéthetes wellnessüdülés is kitelne.

Published

on

Fotó: Létay Márton Károly
Hirdetések

Létay Márton Károly facebook-posztban számolt be egy különleges pesti jelenségről. A metrópótló busz már elhagyta a Lehel teret, amikor valami furcsa történt a járművel.

De itt adjuk át a szót főhősünknek, aki híven lejegyezte a történteket:

“A szívem mélyéből gyűlölöm a metrópótlót, ami Újpestről befelé már annyi tíz percet rabolt el az életemből, hogy abból egy kéthetes wellnessüdülés is kitelne – mégis ez ajándékozott meg az egyik legszebb Budapest-élményemmel.

Az esti ügyeletbe, „a koleszba” igyekeztem, hidegben, sötétben, és elég proli módon valószínűleg a mobilomba temetkezve próbáltam elfelejteni az otthon melegét, és felkészülni a második műszakra, mikor – a Lehel tér után jóval – felpillantottam, és a Vígszínház díszkivilágítása villant elém.

ELTÉVEDTÜNK

A kb. 7-8 fős utazóközönség is akkor ocsúdott. „Mi a fasz?” dünnyögte lakonikusan egy minden bizonnyal haza igyekvő melós.

Hirdetések

Utastársaim: a kisnyugdíjas, a bolti eladó, a laza értelmiségi, a melós, néhány beazonosíthatatlan középosztálybeli és jómagam zavartan egymásra néztünk. „Ki kezdi a kurvaanyázást?” – kérdeztem magamban. De valahogy mindenki gyermeki meglepettséggel pillogott a másikra.

Páran előrementek

A sofőnek „vérgyöngy izzad ki homlokán”. „Merre kell menni?” kérdezte, miközben a stresszfolt láthatóan növekedett a hóna alatt. „Most vezényeltek fel XY megyéből, nem tom az utat” – magyarázkodott.

Erre mindenki elkezdett ötletelni, miközben a busz magatehetetlenül rótta a körutat. Valahogy úgy, mint amikor „az országúton végig a szekérrel // a négy ökör lassacskán ballagott.”
„Milyen rég nem jártam erre ilyenkor” – pillantottam ki a Margit-hídról a sziget felé.

Végül közmegegyezéssel a budai hídfőnél fordultunk meg

Az órámra pillantottam: „talán még belefér” – és valamiért kicsit sem kezdtem el bosszankodni a kicentizett estém miatt. Közben már Pest felé tartottunk a hídon.

A kisnyugdíjas néni átült a jobb oldali ablakhoz

„INNEN SZEBB A PANORÁMA” – mondta fennhangon, mire mindenki követte a példáját. Ekkorra már kedélyes turistabusszá avanzsáltunk, akik gyönyörködnek a díszkivilágított belváros egyedi panorámájában. Parlament, Lánchíd, Budavári Palota. A MOL-torony még nem ágaskodott bele a képbe, mint valami feltartott középső ujj.

„Milyen szép!” – sóhajtott a melós, de rögtön el is szégyellte magát, amiért így elérzékenyült. „Tényleg az!” – helyeselt valaki, és még a laza értelmiségi is – a blazírt nemtörődömség álarca mögött – meghatottan mosolygott.

Közben visszaérkeztünk a Nyugatihoz, ahol sikeresen lefordultunk a Bajcsy-Zsilinszky útra. Mindenki visszaült a régi helyére, és felszállt a kimaradás miatt feltorlódott tömeg.

Tíz perc csoda. Nincs is tanulsága. Talán csak annyi: él legalább egy busznyi normális ember ebben a városban. Ez is valami.

Continue Reading
Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetések
Hirdetések

Facebook

Hirdetések

TOP

Advertisements