A hazámban folyó elképesztő gyűlölködéshez, a megállíthatatlan járványhoz, hozzájött néhai társam és kollégáim elvesztése, a betegségem, így elég sötét időszakot élek mostanában. Keserű szívvel, nehéz köveket görgettem hónapok óta és nem voltam felkészülve ekkora nézőszámra, sem ilyen szeretetáradatra.

Torokszorítóan szép érzés volt szembenézni Önökkel, nyolcezer nézővel – írta meg hosszú facebook.posztban Hobo.

Nem Hobo Blues Band emlékkoncertre készültem, nincsen semmiféle nosztalgiám. Megyek tovább azon az úton, amire 1978-ban léptem és a „Hé, magyar Joe!” nekem ma ugyanolyan fontos, mint az „Oly sokáig voltunk lenn”, a „Circus Hungaricus”, vagy a „Vadászat” volt. Még akkor is, ha nincs akkora közönségsikere, mint az előzőeknek. Sőt, abban bízom, hogy még újabb dolgokkal jöhetek elő

Bár évtizedek óta jártatom a számat, hogy „a hétköznapok embere vagyok”, de ez az este felülírt mindent. Ilyen ünnepről és ünneplésről még álmodni sem mertem. Meghaladta a szocialista személyi kultusz minden kritériumát. (Itt jönnék Brezsnyevvel, de ma nem merek.)
Schmuck Andor megjelenése pedig vitt mindent.

Ha Mick Jagger jött volna a színpadra a tortával, akkor sem döbbentem volna meg ennyire. Igazából a kivetítőn megjelenő két zanzibári hölgy köszöntőjét meg sem tudtam élni, mert véletlenül féloldalt néztem és megláttam Schmuck urat, aki végtelen kedvességgel mosolyogott rám és megölelt.

Életem talán legnagyobb sikere volt, hogy miután elénekeltem „A csermely halkan zúgott” kezdetű Schubert világslágert és senki sem dobált paradicsommal.

Az pedig, hogy a koncertet szervező Broadway produkció titokban idehozta az est fénypontját, – S.A. – arra mutat, hogy még nálam is nagyobb gengszterek is vannak a szakmában.

Forrás: facebook.com/hobo.official