Connect with us

Blog/Olló

Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk, Snagovi emlékkönyv – 1956. november 22.

Majd rémülten felkiáltott: „Ez egy orosz, nem tud magyarul!”-írja Vásárhelyi Mária

Published

on

Vásárhelyi
A végkifejlet.
Hirdetések

1956. november 22-én géppisztolyos katonák sorfala között vonultunk ki a Jugoszláv Követség épületéből. A buszra elsőként a Szilágyi család szállt fel. A sofőrülésen sisakját az álláig behúzva ült egy katona, akit Ella néni, Szilágyi Jóska felesége, próbált megszólítani. Ám miután a sofőr többszöri kérdésére sem válaszolt, odalépett hozzá, és benézett a sisakja alá. Majd rémülten felkiáltott: „Ez egy orosz, nem tud magyarul!”-írja Vásárhelyi Mária.

Ezután lerángatta a gyerekeit a buszról, és visszarohant velük a követség épületébe,

ahol Nagy Imre még a nagykövettel beszélgetett, akin látszott, hogy szintén teljesen el van bizonytalanodva. Ella néni kétségbeesését látva mindannyian megfordultunk, és visszaindultunk az épület felé. Soldatić a jugoszláv nagykövet, ekkor már arról győzködte a miniszterelnököt, hogy ha nem bízik a kormány ígéretében, ne szálljunk fel a buszra, maradjunk a követségen. Ella néni ekkor rohant oda hozzájuk azt kiabálva, hogy a „sisakos” ül a volánnál. Az autóbuszt ugyanis az a szovjet katona vezette, aki annak a tanknak volt a parancsnoka, amelyik odaérkezésünktől kezdve végig a követség előtt állt, az épület felé fordított ágyúval. Ezt meghallva a nagykövet már könyörgőre fogta, hogy ne hagyjuk el az épületet, de Nagy Imre hajthatatlan volt, mivel a követségen elviselhetetlen állapotok uralkodtak. Így azután újra elindultunk a busz felé. Amint kiléptünk az ajtón, megláttuk Aput, aki időközben odaért a követségi autóval. A buszra már együtt szálltunk fel. Az egyik üléspáron Apu ült Julival, a másikon Anyu Pistivel és velem. A mi családunkban a fojtogató szorongást néhány percre felülírta a határtalan öröm és megkönnyebbülés, ami azonban a busz elindulása után, pillanatok alatt elpárolgott. A drámai jeleneteket követően mindenki néma csendben foglalta el a helyét buszban, és amikor felbúgott a motor Juli, a nővérem felsírt, hogy „el fognak minket rabolni az oroszok”. Kimondta azt, amire minden felnőtt gondolt, de senki nem merte kimondani. Rajtunk kívül a buszra felszállt még néhány, némaságba burkolódzó géppisztolyos orosz katona és a nagykövet két diplomatát is küldött velünk, hogy ők garantálják biztonságos hazaérkezésünket.

Már majdnem sötét volt, amikor kigördült a busz a jugoszláv követség kertjéből, és elindult a Dózsa György úton

Az ablakai csomagolópapírral voltak leragasztva, csak a sofőr ablakán lehetett kilátni. A felnőttek által készített útvonalterv szerint néhány perc múlva meg is érkeztünk volna az első megállóhoz, Donáth Ferenc édesanyja ugyanis a követség épületétől két sarokra, a Benczúr utcában lakott. Amikor a sarokra értünk, jelezte a sofőrnek, hogy itt forduljon jobbra, a sofőr azonban rezzenéstelenül hajtott egyenesen tovább, mire Trézsi néni a felháborodástól elfúló hangon méltatlankodott, hogy „nahát, felnőtt emberekkel ilyesmit csinálni”, ami aztán szállóigévé vált a társaságban. Néhány sarokkal odébb a busz megállt, és a szovjet katonák a szó szoros értelmében lerugdalták a lépcsőn a biztonságos hazaérkezésünket szavatolni hivatott jugoszláv diplomatákat, a busz pedig újra elindult a sötét és kihalt budapesti utcákon.
A felnőttek egy ideig próbálták követni az útvonalat, ám gyorsan elvesztették a fonalat. A csőre töltött fegyverrel álló szovjet katonák nem válaszoltak a kérdéseikre, talán nem is értették azokat. A felháborodást követően rövid időn belül ismét a félelem csendje hatalmasodott el a társaságon. Mi, gyerekek is némán figyeltük, mi történik, a szorongató csendben csak néha sírt fel közülünk valaki. A busz már jó ideje mindenki számára ismeretlen környéken döcögött. Az út nem tartott tovább egy óránál, mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Aztán bekanyarodtunk egy kapu elé, azt kinyitották, és egy földszintes házsorral szegélyezett udvaron álltunk meg.

(Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk. Snagovi emlékkönyv. Ab Ovo Kiadó.)

Hirdetések

Ugyanerről

65 éve volt 56

Continue Reading
Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetések
Hirdetések

Facebook

Hirdetések

TOP

Advertisements