Connect with us

Jut eszembe

Vissza a jövőbe: Hazánk nem rés, hanem erős bástya a béke frontján!

Ha lenne egy békebeli Delorean-unk, beülnénk a Doki mellé az anyósülésre és irány 1950. október 27., péntek.

Published

on

Rákosi Mátyás portré (Ék Sándor). Fotó: Fortepan / Fortepan
Hirdetések

Ma tartotta tisztújító kongresszusát a magyar kormányzópárt. A Hungexpón sok okos beszéd elhangzott. Végül újraválasztották az egyetlen elnökjelöltet, aki rögtön megígérte a nyugdíjasoknak, hogy 2022-ben két és fél hónappal a választások előtt kifizetik a teljes 13. havi nyugdíjat (is). Így lett a választási benzin, krumpli, malac és Tramtrain után választási nyugdíj is, az ország nagyobb dicsőségére.

Aki nem hiszi, járjon utána. Viszont, ha lenne egy békebeli Delorean-unk, beülnénk a Doki mellé az anyósülésre és irány 1950. október 27., péntek.

A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének ülésén Rákosi Mátyás elvtárs beszámolójában a következőket mondotta:

Kedves Elvtársak!
Központi Vezetőségünk ülése olyan időre esik, amelyet a nemzetközi helyzet fokozódó feszültsége és egyben a nemzetközi helyzet fokozódó erősödése jellemez. Belpolitikailag népi demokráciánk egy sor sikerre mutathat rá, amilyen a győzelmes tanácsválasztás, a milliárdos békekölcsön) ötéves tervünk első évének eredményes végrehajtása.

Hirdetések

Ugyanakkor mutatkoznak az egészséges növekedés velejárójaként bizonyos átmeneti nehézségek. Beszámolómban ismertetem e kérdéseket s azokat a feladat okát is, melyek Pártunk és dolgozó népünk számára ebből a nemzetközi és belső helyzetből adódnak.

A Szovjetunió és a vele szövetséges kormányok el vannak szánva gátat emelni minden támadó törekvéssel szemben

A nemzetközi helyzetet az utolsó hónapokban az jellemzi, hogy az Egyesült Államok vezetése alatt álló imperialista blokk a hideg háborút egyre inkább „meleg háborúra” akarja átváltoztatni. A szocializmust építő államok gazdasági és politikai megerősödésére, a Szovjetunió vezette békefront sikereire az amerikai imperialisták a harmadik világháború előkészületeinek meggyorsításával felelnek. Ezért nemcsak saját hadiiparukat és hadseregüket fejlesztik lázasan, de fokozódó nyomást gyakorolnak csatlósaikra, a marshalizált országokra, hogy azok is fokozzák fegyverkezésüket. A “New Statesman” című liberális angol lap négy héttel ezelőtt így irt erről:

“Amerika azt a célt tűzte maga elé, hogy a világuralom megszerzésére felfegyverzi Németországban ugyanazokat a csoportokat, amelyek az utolsó világháborút okozták, olyan békét köt Japánnal, amely teljesen szabad kezet biztosít a régi Japán hadurainak, egyben úgy szervezi ál a Nemzelek Szervezetét hogy az minden körülmények között az amerikai politikát támogassa és a szovjet politikát elutasítsa.”

Ennek a támadó, világuralomra törő politikának egyik megnyilvánulása az, ami Koreában történik.

Az Egyesült Államok gondosan készítette elő ezt az agressziói s meg voltak győződve, hogy Li Szin-Man könnyen elfoglalja számukra Észak-Koreát. Mikor dél-koreai csatlósaik seregéi a Koreai Népköztársaság csapatait szétverték, a meglepett amerikai imperialisták először saját hadügyminiszterüket okolták, aki szerintük nem fegyverezte lel eléggé Li Szin-Munékat

Az Árpád (Sztálin) híd avatására épített tribün. Elöl ülnek a mikrofonoktól jobbra: Dobi István, Rákosi Mátyás és felesége Fenya Fjodorovna Kornyilova, Kádár János, Drahos Lajos, ?, Kovács István, Vas Zoltán. Fotó: Fortepan / Uvaterv

A hadügyminiszter annak bizonyítására, hogy a támadás gondosan volt előkészítve, egyszerűen nyilvánosságra hozta azoknak a hadianyagoknak imponáló éistáját, amelyet Dél-Koreába küldött.

Azt is közölte, hogy Li Szin-Manék fél milliárd dollárnyi segélyt is kaptak

A kezdeti kudarcok igazi okai hamarosan napvilágra kerültek. Maguk a Koreában lévő amerikai haditudósítók kezdték megírni, hogy a dél-koreai nép gyűlöli Li Szin-Mant, akit „vén szörnyetegének hívtak, kormányzását „a mészárosok uralmának“ nevezték és lelkesedve fogadták Kim Ir-Szen bátor felszabadító katonáit. Erre közbelépett a hadi cenzúra, amely csakhamar olyan alaposan működőit, hogy

a „szabad” amerikai sajtó nem hozhatta le Nehru indiai miniszterelnök javaslatát, amely a koreai kérdés békés megoldását célozta.

Az amerikai imperialistáknak nem a tartós, békés, a koreai nép önállóságát és függetlenségét biztosító megoldás kellett. Ők gyarmatosítani akarják Koreát, s ezért utasítottak el minden indítványt, melyet a Szovjetunió, a népi Kína, vagy India a békés megoldásra lettek. Közben mozgósították minden erejüket s mikor emberben és anyagban óriási fölénybe kerültek, megindították az ellentámadást. A koreai hazafiak hősiességét és önfeláldozását még az ellenség, is kénytelen elismerni. A fasiszta gyarmatosító kísérletek és a gyarmati népek felszabadító harcának tanulsága azt mulatja, hogy

a gyarmatosító csak, területet, hódíthat meg, de nem verheti le egy nép szabadságvágyát.

Ezt tapasztalták Koreában a japán imperialisták és már most tapasztalják az amerikai gyarmatosítók, akiknek hátában a hős partizánok tízezrei folytatják elszánt harcukat.

A kezdetben elszenvedett kudarcokért most úgy állnak hosszúi az amerikai megszállók, hogy térdig gázolnak a koreai hazafiak vérében. Ázsia népei, de az egész haladó világ felháborodással. látja, hogy az új gyarmatosítok vadságban és embertelenségben felülmúlják mindazt, amit a gyarmatok véres története eddig feljegyzett. A koreai nép hősi önvédelmi harca, szörnyű szenvedései különösen Ázsiában gyakorolnak mély hatást. Alexander Worth, az ismeri angol polgári újságíró erről szeptember elején azt írta:

“Korea gyorson jelképpé fejlődött egész Ázsiában. Akár azzal végződik, hogy az amerikaiakat a tengerbe szórják. akár a koreai nép vértanúságával, egész Ázsiát az Egyesült Államok ellen mozgósítja.”

Hasonlót állapít meg az angol nagy- löké lapja, a The Economist is a koreai bombázásotokat kapcsolatban. Az amerikai imperialisták ezzel a felháborodással szemben úgy akarnak védekezni, hogy világhódító terveiket egyrészt mini ,,a kommunizmus terjedésének meggáiiását“ állítják be, másrészt a Nemzetek Szervezete mögé bújnak. A liberális angol folyóirat, a New Statesman, ez év augusztusában azt írja erről:

“Ázsiában a kommunizmus meggátolásának fogalma azt jelenti, hogy támogatják az elnyomási, a hozzánemértést, a korrupciót, a reakciót és ezzel eltaszítják maguktól az ébredő hazafias erőket, melyek függetlenséget és szociális változást óhajtanak… Az ázsiai eseményekből már megtanulhat- tuk. hogy ez a politika olyan szövetségeseket eredményez, mint Bao-Dai, Csang Kaj-Sek és Li Szin-Man és ez hozzájárul ahhoz, hogy a kommunisták a népi függetlenség és a szociális haladás bajnokaiként léphetnek fel.”

A cikk elégedetlenül azzal a megállapítással végzi:

„Az elnyomás csak elodázza a kérdést addig az ideig, amíg a kommunizmus lesz az egyedüli kiút.”

Ez a felismerés az amerikai imperialisták előtt is feldereng. Az amerikai nagytőke folyóirata, az „U. S. News & World Report“ például ez évi szeptember 22-i számában kénytelen volt megállapítani, hogy

„Az Egyesült Államok kommunistaellenes hadjárata azt jelenti, hogy azokban az országokban, ahol a kommunisták állnak a függetlenségért vívott harc élén, az Egyesült Államok szembeszállnak a nép követelésével.“

Érthető tehát, ha az amerikai imperialisták világhódító és gyarmatosító terveiket igyekeznek inkább az Egyesült Nemzetek zászlaja mögé rejteni. Ezért akarják most úgy átalakítani az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy az számukra nemcsak készséges szavazógép legyen, de csatlósok hadseregével is rendelkezhessenek.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete megalakulása a második világháború szenvedéseitől elgyötört emberiség legnagyobb “reménysége” volt. Azt várták tőle, amit létrejöttekor ígért, hogy egységesen és keményen fogja elutasítani a szétzúzott fasizmus: minden feltámadási kísérletét, erőteljesen támogatni fogja a demokrácia, az emberi haladás ügyét. Az amerikai imperialistáknak világhódító törekvései azonban egészen mást irányt adtak az Egyesült Nemzetek Szervezetének. A MarshaII-tervvel és egyéb rendszabályokkal anyagi függőségbe hozták az Egyesült Nemzetek egy sor államát. Az Egyesült Nemzetek országainak jelentékeny része, mini Anglia, Franciaország, Belgium, Hollandia, Ausztrália, a Dél-afrikai Unió és a többi, maga is gyarmat tartó, sőt nem egyszer rabszolgatartó állam és helyenként mint Vietnamban, Malájban, véres gyarmati háborút folytat az Egyesült Államok segítségével.

Jászai Mari tér, Belügyminisztérium épülete, a mai Képviselői Irodaház (“Fehér Ház”). Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr

Ezek az országok természetesen szembeállnak a Szovjetunióval, a népek felszabadulásának bajnokával és a világuralomra törekvő, Amerika mögé sorakoznak fel. A Nemzetek Szervezetének egy sor olyan kormány a tagja, amely az amerikai dollárok vagy az amerikai szuronyok nélkül nem sokáig ülhetne népe nyakán. Ezek a kormányok szolgaian követik az Egyesült Államok minden utasítását. Ezek képezik azt a többséget, amelyről minden érvelés lepattan és amely gépiesen szavazza meg az Egyesült Államok követeléseit.

Minél kevésbbé képviseli valamely kormány saját népének érdekeit, minél gyűlöltebb és ellenszenvesebb otthon, annál megfelelőbb Amerika számára,

mert annál szolgaiabban teljesíti utasításait. Ezért is ragaszkodik Amerika olyan görcsösen Csang Kaj-Sekhez és ezért akadályozza meg) a hatalmas kínai nép igazi képviselőinek felvételét. Neki nem a népek képviselőinek szó– vétségére, hanem csatlósok, szövetségére van szüksége.

Rá kell mutatni arra is, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete lehetővé teszi az Egyesült Államok kis csatlósainak segítségével a többség akaratának elutasítását. Amikor például a koreai kérdésben India képviselője bizonytalan és radikálisnak egyáltalán nem nevezhető közvetítő megoldást ajánlott, ezt a javaslatot annyi ország támogatta, amelynek lakossága jóval meghaladta az Amerika vezette imperialista tábor lakóinak számát. Ennek dacára a közvetítést az Egyesült. Államok apró csatlósai segítségével el tudta utasítani.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének fejlődése azzal fenyeget, hogy az amerikai imperializmus egyik fedőszervévé, vak eszközévé válik. Mi, magyarok is nem régen tapasztalhattuk, milyen készséges eszköze az amerikai agressziónak és hírverésnek a Nemzetek Szervezete. Amikor az amerikaiak koreai kegyetlenkedése miatt szerte a világon nagy volt a felháborodás — abból a célból, hogy eltereljék erről a figyelmet -, és hogy az Egyesült Államokat a szabadság bajnokainak tüntessék fel, hirtelen napirendre tűzték Magyarország, Románia és Bulgária ügyét. Azt állították, hogy ezek az országok megsértik a szabadságjogokat. Kierőszakoltak egy megbélyegző határozatot, mely felszólította az Egyesült Nemzetek Szervezeteinek tagjait, hogy igyekezzenek olyan adatokat gyűjteni, melyek azt bizonyítanák, hogy mi megsértjük a szabadságjogokat.

Nagyon csábító feladat volna sorra venni azokat az országokat, melyeknek kormányai ezt a javaslatot megszavazták és külön-külön megmutatni, hogyan áll nálunk a szabadság ügye. Én csak egyetlen egyet ragadok ki.

Az ellenünk szavazók között ott volt a monarchofasiszta Görögország is.

Hogy hogyan áll náluk a szabadság, arról egy tényt idézek, melyet a reakciós’ svájci ,,Die Tat“ című újság ez év július 29- száma közöl. Egy szemtanéi leírja, mit látott a görög Makrónizosz szigetén, a politikai foglyok táborában. Azt mondja: „Láttuk a tüzes vas okozta friss égési sebeket, az eltört kezeket és térdeket és ami a legszörnyűbb, a néma férfiakat, akiknek a gégéjét zúzták szét.“

Még hozzá kell tennem, hogy ez a monarchofasiszta Görögország elhatározta, hogy csapatokat küld a koreai szabadságharcosok ellen.

A magyar népi demokrácia kormánya helyesen cselekedett, amikor a Nemzetek Szervezetének erre az amerikai imperialisták által kezdeményezett határozatára jogi és erkölcsi igazának tudatában éles és szilárd tiltakozással és elutasítással válaszolt.

A mi déli halárainkon ágál és provokál -az. amerikai imperialisták ügynöksége a Tito-kormánv. Ez a maga módján igyekszik segédkezni amerikai gazdáinak. Különösen a háborús uszítás és kardcsörtetés terén fejtenek ki Titóék nagy tevékenységet. Ennek megfelelően az imperialista sajtó hol aláhúzza azt, hogy Tito hadserege erősebb, mint a környező békés országoké együttvéve, hol pedig ennek ellenkezőjét, hogy a népi demokráciák meg akarják rohanni Jugoszláviát. Most azonban az imperialisták nagy gondban vannak Jugoszlávia miatt, melynek gazdasági helyzete olyan válságosra fordult, hogy a kapitalista országok sajtója is az egész rendszer megingásáról beszél.

A Tito-banda a gazdasági válságért és zűrzavarért az idei szárazságot teszi felelőssé

Nálunk Magyarországon is volt az idén szárazság, semmivel sem kisebb, mint Jugoszláviában. Tudvalévő, hogy a legfontosabb jugoszláv mezőgazdasági területek a magyar határ mentén húzódnak.

A szárazság teljesen egyforma volt Makón és Nagykikindán, Szegeden és Szabadkán, Baján és Zomborban, Pécsett és Eszéken. Ennek dacára nálunk távolról sem okozott olyan bajokat, mint Jugoszláviában, mert a mi megelégedett parasztságunk a népi demokrácia segítségével lelkesen, pontosan és idejében elvégezte mindazokat a mezőgazdasági munkálatokat, amelyek jórészben ki tudták védeni vagy csökkenteni az aszály hatását.

Egészen más a helyzet Jugoszláviában, melynek kormánya imperialista zsoldosokból, kémekből és provokátorokból, a dolgozó nép ellenségeiből áll. A Tito-banda már tavaly ősszel elharácsolta a jugoszláv parasztoktól a jó vetőmagot, a mezőgazdasági munkák idején százezrével hurcolták el a parasztokat erdőirtásra, vagy mint az idén, az aratás kellős középén a hadseregbe.

Ezek az elkeseredett jugoszláv parasztok természetesen nem törték magukat a termelésnél ás még kevésbbé a termésbeadásnál. Ez az oka annak, hogy a százezrekre rúgó titóista janicsárhad nyomása dacára Jugoszlávia élelmezési helyzete és egész gazdasági élete az aratás utáni hetekben már katasztrófálisra fordult. Természetesen az elkeseredett ipari munkások sem dolgoznak úgy, mint nálunk. Fokozza a gazdasági zűrzavart az, hogy Titóék a parasztoktól, az aszály dacára, az aratás után is erőszakkal elrekvirálták a termés jelentős
részét és azonnal imperialista gazdáik országába exportálták.

Rendkívül tanulságos az a látvány, ami a jugoszláv válsággal kapcsolatban az imperialista országokban mutatkozik. Ugyanaz az amerikai sajtó, amely kéjjel uszít a szocializmust építő országok ellen, amely napról napra vérgőzös jelentéseket közöl a koreai néppel szemben elkövetett kegyetlenségekről, most már nem kertel, hanem féltő aggódással ír arról a válságról, amelybe Tito és bandája került. Félreveri a harangokat és

nyíltan követeli Titónak, mint az amerikai imperializmus fontos szövetségesének azonnali megsegítését.

Nagyon sokan vannak a jugoszláv dolgozók közölt, akiket két évvel ezelőtt Titónak sikerült megtéveszteni azzal, hogy ő is kommunista, aki csak „félreértésből“ került ellentétbe a felszabadító Szovjetunióval. Az elmúlt két esztendő keserves tapasztalatai ezeket a jóhiszeműeket is meggyőzhették arról. hogy nem holmi félreértésről voit ill szó, hogy Tito és cinkosai már akkor is, akárcsak most, az imperialisták aljas és alattomos ügynökei voltak. Ennek a felismerésnek megfelelően egyre erősödik a jugoszláv dolgozók ellenálíúsa Tito bandájával szemben, szaporodnak a hírek az ipari munkások és parasztok szabotázsairól é» egyre gyakrabban fegyveres ellenállásukról is.

Mi a legnagyobb rokonszenvvel és megértéssel kísérjük ezt a harcot, amelyet a jugoszláv dolgozó nép az amerikai imperialisták szocialista mezbe öltözőit aljas segédcsapataival folytat és számunkra nem kérdéses, hogy ez a harc előbb vagy utóbb, de a jugoszláv népszabadság és a szocializmus híveinek győzelmével fog végződni.

Mi itt közvetlenül déli határainkon láthatjuk, hogy a dolgozó nép életszínvonalának milyen gyors süllyedésével, a népszabadság milyen gúzsbakötésével jár az, ha egy országot az amerikai imperialisták szolgálatába állítanak. Tőbbé-kevésbbé hasonló jelenséggel találkozunk mindazokban az országokban, melyeket Amerikának sikerült uszályába vonni. Mindenütt azt látjuk, hogy a fokozott hadikiadások miatt egyre csökken a dolgozó nép életszínvonala és ugyanakkor növekszik a tőkések profitja. Így van ez az Egyesült Államokban is, ahol Truman- tól lefelé, mindenki a dolgozó tömegeket hívja fel takarékosságra és önmegtartóztatásra.

Ugyanakkor ugrásszerűen nőnek a hadianyag-gyárosok és bankárok jövedelmei és emelkedik a részvények árfolyama a tőzsdén. Európa marshallizáll országaiban eleinte a náci Göring jelszavát kezdtek prédikálni: kevesebb vajat, több ágyút. Minthogy ezekben az országokban eddig sem sok vajat fogyasztottak, a jelszó most az: kevesebb kenyeret, több ágyút.

Természetes, hogy a dolgozó néptömegek, amelyeknek életszínvonala eddig sem volt magas, elkeseredetten védekeznek nemcsak a tőkés kizsákmányolás fokozása, de a háborús uszítás ellen is. Válaszul erre általános támadás indul meg, nemcsak a dolgozók életszínvonala, de politikai jogai és szabadsága ellen.

A fasizálódási hullám elsősorban Amerikából indul ki,

ahol minden szabadságmozgalomra hisztérikus kitörésekkel válaszol a reakció. Nyugat-Európában egyre szaporodnak a brutális gyilkosságok, fegyveres támadások a dolgozó nép legjobbjai, az élen harcoló kommunisták ellen. Hogy Amerikában magában mi a helyzet, arra jellemző a nyugal-amerikai matrózok szakszervezeti vezetőjének, Harry Bridgesnek kijelentése. Harry Bridgest a koreai agresszió kezdetén minden törvényes alap nélkül börtönbe vetették. Mikor a matrózok nyomására kieresztették, az újságírók megkérdezték tőle, hogy érzi magát szabadon. Bridges azt válaszolta:

„Nem vagyok szabad. Az egész ország egy börtön!“

A marshallizált országok fölfegyverzése az amerikai imperialisták világhódító terveinek érdekében nagy nehézségekbe ütközik. Nem ezeknek az országoknak kormányai miatt, mert hisz ezek a kormányok már rég kapituláltak az amerikai imperialisták előtt, hanem a dolgozó nép ellenszenve és ellenállása miatt. Különösen bonyolult az a kérdés, hogy hogyan tudják Nyugat-Németország népét amerikai imperialista ágyútöltelékké átváltoztatni. Az ango- és francia dolgozók kezdenek rájönni arra, hogy Nyugat-Németországban azok vannak hatalmon, akik annakidején Hiller szekerét tojtak. Ezek a dolgozók nem felejtették el a véres elnyomást, azt a rengeteg szenvedést és megaláztatást, amit a német fasiszták okoztak nekik. Azt is megértik, hogy a náci tábornokok vezette német hadsereg őket is fenyegeti. És emiatt hallani sem akarnak róla, hogy az amerikai imperialisták most újra felfegyverezzék Hitler régi támogatóit.

A nyugatnémet bábkormány, mely teljesen Amerika szolgálatában áll, természetesen szívesen adná oda Nyugat-Németország népét imperialista ágyútöltelékül. De még magában a német burzsoázián belül is nagy ezzel szemben az ellenállás. Emiatt mondott le nemrégiben Heinemann, a nyugatnémet belügyminiszter és ezért tiltakoznak széles rétegek, köztük a nyugatnémet lutheránus egyház vezetői Nyugat-Németország fölfegyverzése ellen.

Az a terv, hogy Hitler tábornokainak vezetése alatt, az amerikai imperialisták segédcsapataként új hadsereget szerveznek Nyugat-Németországban, sorompóba állította azokat az országokat, melyek a felszabadító Szovjetunióval az élükön, annyit szenvedtek a német fasizmustól. A prágai értekezlet, melyen a Szovjetunió vezetésével a népi demokráciák és a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterei vettek részi, élesen szembeszállt Nyugat-Németország újra felfegyverzésének imperialista tervével. Az értekezlet határozata nemcsak azt juttatta kifejezésre, hogy

a Szovjetunió és a vele szövetséges kormányok éberen figyelik a háborús gyújtogatok minden aknamunkáját, hanem azt is, hogy el vannak szánva gátat emelni minden támadó törekvéssel szemben.

Ez az értekezlet egyben világosan felvázolta az amerikai agressszióval szemben azt a békés építő programot, mely lehetővé teszi egész Németország demokralikus alapon történő egyesítését és a béke biztosítását. A nyolc külügyminiszter prágai nyilatkozata történelmi építő okmány a béke védelmében. A magyar népi demokrácia kormánya helyesen cselekedett, amikor a maga részérőt támogatta ezt a politikát, mely egyedül alkalmas arra, hogy az egész német nép ráléphessen a békés, demokratikus fejlődés útjára és meggátolja azt, hogy Németország az amerikaiak gyarmatává váljék. A prágai értekezlet határozatai nagy segítséget jelentenek a német demokrácia, a német egység harcosainak, de szerte a világon mindenkinek, aki az imperialista háborús gyújtogatókkal szemben küzd.

A magyar dolgozó nép egyre világosabban látja a szocializmus építésének és a béke megvédésének összefüggését

Látja ezt nemcsak az ipari munkásság, de a parasztság is. A termény- beszolgáltatás idején ezer meg ezer földműves hangoztatta: „Tudom, hogy a termény beadással hazámat erősítem és a béke ügyét támogatom.“ Az ipari munkásság termelési felajánlásainál ugyancsak szakadatlanul megismétlődött az az indokolás, hogy a többi termelés nemcsak a népi demokráciát, de a béke ügyét is erősíti.

Megmutatkozott dolgozó népünknék ez a beállítottsága a Békekölcsön jegyzésénél is. Az a 2,750.000 magyar dolgozó, aki lelkesen, rövid napok alatt több mint egymiliiárd forintot jegyzett, tisztában volt azzal, hogy e tettével egyben a béke ügye mellett is ki áll és bogy világos számára ötéves tervünk sikerének és a béke megvédésének elválaszthatlan összefüggése.

Végül is, de nem utolsósorban az e héten lezajlott tanácsválasztások mulatták, hogy a béke megvédésének kérdésében az egész magyar nép egységes.

Soha a magyar dolgozók ilyen összekovácsoltan és lelkesen nem álltak ki egy eszme mellé, mint most ezeken a választásokon, ahol a fő jelszó az volt: „Békét akarunk, Népfrontra szavazunk!”

A tanácsvállasztásjokon megnyílvánuló népi egység demokráciánk igen jelentős győzelme. Az a tudat, hogy a tanácsválasztások egyben szilárd kiállás, tüntetés a béke mellett különös lendületet, lelkesedést és elszántságot adott ennek a választásnak. Azért mondom, hogy elszántságot, mert, a lelkesedés mellett mindenki megérthette, hogy a magyar dolgozó nép nemcsak kívánja a békét, de el van tökélve arra, hogy minden eszközzel meg is védi.

Ezért lesz a béke híveinek jövőheti magyarországi kongresszusa újabb hatalmas demonstráció népünk békevágya és békeakarata mellett. Ez a kongresszus olyan küldötteket fog választani, akik Angliában, a dolgozó magyar nép lángoló békeakaratát megfelelő nyomatékkai képviselik.

Anyagi fejlődésünk egészséges, erőteljes

Áttérek most hazánk gazdasági helyzetének ismertetésére. Ma egy hete tettük közzé népgazdasági tervünk teljesítésének 1950 harmadik negyedévi eredményeit. Ezeknek az eredményeknek a lényege az, hogy gyáriparunk termelésének felemelt tervét a harmadik negyedévben 106.9 százalékra túlteljesítettük. Ez a teljesítmény 36.1 százalékkal nagyobb, mint az elmúlt év hasonló időszakának eredménye. E szám magáért beszél és mulatja azt a hatalmas fejlődést, amely egy esztendő folyamán több mint egyharma-dával meg tudta emelni gyáripari termelésünket. Fejlődésünknek másik mutatója, hogy ebben a harmadik negyedévben a megvalósított népgazdasági beruházások összege a múlt év hasonló időszakának 206.5 százaléka volt.

A Szovjetunió legjobb szakembereinek eléggé fel nem becsülhető támogatásával kezdjük elsajátítani a szocialista termelési módokat, a munkaverseny, a racionalizálás, az újítómozgalom jó alkalmazását.

Megtanuljuk lassanként a helyes kalkulációt, rátértünk a termelést serkentő darabbérrendszer bevezetésére. Az alapbérek emelésével jórészt kijavítottuk a bérezés eddigi hibáit. Az ősszel végrehajtott normarendezés is azt célozta, hogy kiküszöböljük azokat a lazaságokat és fegyelmezetlenségeket, amelyek gátolják a szocialista munka lendületét. Ezek a feladatok nem voltak könnyűek és nem egyszer komoly áldozatokat, erőfeszítéseket és fegyelmet követeltek az ipari munkások zömétől.

Munkásosztályunk érettségének és szocialista öntudatának legjobb bizonyítéka, hogy ezeket az intézkedéseket megértéssel, helyesléssel fogadta és gyorsan végrehajtotta.

Elsősorban ennek volt betudható, hogy ez év harmadik negyedében a gyáriparban az egy főre eső termelés érléke 19.4 százalékkal volt magasabb, mint az 1949-es év hasonló időszakában. Nemcsak ipari munkásságunk öntudata és áldozatkészsége nőtt meg, de ugrásszerűen megnőtt az iparban foglalkoztatott munkások és tisztviselők száma. Az iparban egy év alatt
90.000-re nőtt a foglalkoztatottak száma. Az építőiparban 97.000-rel többen dolgoznak, mint tavaly ilyenkor.

Ez a növekedés átmenetileg bizonyos nehézségeket is okoz. A szakmunkások száma például lassabban nő, mint a proletariátusé és emiatt átmenetileg komoly szakmunkáshiány mutatkozik, különösen a szerszámkészítőknél. Hasonlóképpen csökken a megnövekedett munkáslétszámhoz viszonyítva a mérnökök és technikusok száma. Népi demokráciánk mindent megtesz arra, hogy ezeken az átmeneti nehézségeken speciális szakmunkás- tanfolyamokkal, a technikusok és mérnökök kiképzésének meggyorsításával segítsen.

Külön kell szólanom a bányászokról

Annyira hozzászoklunk ahhoz, hogy a bányászok népi demokráciánk legszilárdabb oszlopai, hogy egy kicsit meg is feledkeztünk róluk. Nem foglalkoztunk eléggé gazdasági helyzetükkel és politikai nevelésükkel. Ennek következtében: a bányászok keresete kezdett elmaradni az általános fejlődéstől. Az is hátrányosan éreztette hatását, hogy politikailag nem foglalkoztunk velük eléggé. Most itt is változtatni fogunk.

Tervgazdaságunk rohamos növekedése megköveteli a széntermelés gyors emelését. Ezek a követelések olyan nagyméretűek, hogy szénbányászatunk kezd elmaradni mögöttük. Nem szorul magyarázatra. hogy mit jelent további fejlődésünkre, ha nem lesz elég szenünk. Mi már egy sor rendszabályt foganatosítottunk a szénbányászok anyagi helyzetének megjavítására.

De ez nem elég. Az új bányászok ezreire van szükség. Dolgozó ifjúságunk szövetsége egyre nagyobb részt követel magának a szocialista építés hatalmas munkájából: ezért jelentkezett lelkesen a Dunai Vasmű felépítésére. Mi most azt javasoljuk, hogy az ifjak legjobbjai forduljanak a bányák felé is s példamutató munkájukkal támogassák a bányászokat, a régi széncsaták hőseit.

Van egyéb nehézség is

Az új munkások jelentékeny része faluról kerül az iparba és természetes, hogy időbe telik, amíg a gyári fegyelembe beleszoknak. Vagy kétszázezerre rúg az olyan ipari munkásoknak a száma, akik földdel is rendelkeznek. Ezek a munkásók az aratás, vetés idején gyakran elmaradnak a gyárból és ezzel zavarják a termelés menetét. Ugyanakkor éppen a gyári munka miatt nem dolgozzák meg kellő gonddal földjeiket, ami a terméseredményekben természetesen megmutatkozik. Ez a — hogy úgy mondjuk — kétlaki munkásréteg így egyszerre zavarja az ipar és a mezőgazdaság termelését. Érzik ezt maguk a munkások is, akik közül az utolsó időben sokan ajánlották fel az államnak földjeiket.

Most dolgozunk olyan rendszabályon, amely

az ilyen kisebb-nagyobb földdel rendelkező munkásoknak lehetővé teszi, hogy földjeiket előnyös áron eladják, vagy bérbeadják’ az államnak és ezzel megszűnjön az a helyzet, amely őket úgy ipari munkás, mint földművelő minőségükben zavarja.

A munkaverseny nálunk még mindig kampányszerű

Egy-egy eseményhez, dátumhoz kapcsolódva fellobban s utána újra ellanyhul. Azok a jó kezdeményezések, amelyeket a Szovjetunió tapasztalatai alapján az önköltség csökkentés, az anyagtakarékosság terén bevezettünk, még gyerekcipőben járnak. A küzdelem az anyagpocsékolás, a selejt, a felesleges raktárkészletek s a pazarlás száz más formája ellen csak most kezdődik valójában.

Iparunk, de egész tervgazdálkodásunk feladatai alapvetően megváltoztak azáltal, hogy a hároméves terv folyamán befejeztük a háború okozta károk helyreállítását és rátértünk a szocializmus építésére. Az a tény, hogy gyáriparunk most már több mint kétszeresét termeli annak, amit 1938-ban adott, mutatja, hogy itt egészen új problémák, az eddigitől lényegesen eltérő tervezési és termelési feladatok jelentkeznek. Az olyan óriási vállalkozások — mint a földalatti gyorsvasút, az inotai erőmű, a dunapenteiei vasmű —

jelentősége és méretei messzi felülmúlnak mindent, amit nálunk a kapitalizmus valaha alkotott. A feladat új, nem könnyű, de nagy segítőnk, a Szovjetunió támogatásával ezt is meg fogjuk oldani.

Gazdasági életünk gyors fejlődését az imperialisták azzal igyekeznék meggátolni, hogy egyre inkább megnehezítik a tőkés országokkal való kereskedelmet. Az amerikai imperialisták gyakran beszélnek a vasfüggönyről. Mi azt tapasztaljuk, hogy ezt a vasfüggönyt éppen, az amerikaiak igyekeznek minden téren velünk szemben létrehozni. Termelési számaink azonban azt mutatják, hogy bár helyenként okoznak kisebb-nagyobb nehézségeket, de összfejlődősünket megakadályozni nem tudják.

Ami a mezőgazdaságot illett, az idei termés képe tarka

Búzatermésünk jobb volt, mint a tavalyi, rozstermésünk szintén. Jó termést adott a szőlő és a cukorrépa. Azonban az aszály miatt a tavalyinál gyengébb az árpa és a zab, Valamint a napraforgó, a hüvelyesék, de különösen a burgonya. Dolgozó parasztságunk a terménybegyüjtést– és beadást, megnövekedett öntudatának megfelelően, az idén jóval gyorsabban és pontosabban végezte el, mint tavaly.

Amint tudjuk, augusztus 20-ra, alkotmányunk első évfordulójára nemcsak befejezték a kalászosok, aratását, hanem a terménybeadás zömét is elvégezték. Ez annál nagyobb eredmény, mert hiszen ezekben a napokban az ellenséges hírverés igyekezett háborús hisztériát kelteni és rábírni a dolgozó parasztságot arra, hogy ne teljesítse beadási kötelezettségét. A kölcsönjegyzés és tanácsválasztás miatt az utolsó hetekben kissé meglassult a kukorica, a burgonya és a napraforgó beadása. Ezt a lemaradást gyorsan be kell hozni.

Dolgozó parasztságunk politikai érettségének és öntudatának jele az a munkaverseny, amellyel vállalták, hogy a tanácsvátasztások napjára, október 22-re befejezik az őszi vetést, és valóban, 19 megyénk közül-17 e vállalási teljesítette is. A megmaradó két megye azóta szintén befejezte az őszi vetést és most országszerte nagy lendülettel folyik a tavasziak alá a mélyszántás.

Ezek a tények azt mutatják, hogy a falu dolgozó népe az ipari munkásság példájára, erőteljesen felfejlődik népi demokráciánk általános színvonalára.

Amikor ezt megállapítjuk, ugyanakkor rá kell mutatnunk, hogy még mindig egyik legnagyobb akadályunk a mezőgazdaság gyors fejlesztése terén a maradiság, a konzervativizmus, a régihez való görcsös ragaszkodás. Az idén például a forró időjárás miatt, a szokottnál két héttel előbb értek be a kalászosok. Kormányzatunk idejekorán és ismételten kérte a földműves népet, hogy erre váló tekintettel ne várjon az aratással Péter-Pálig, hanem kezdje meg előbb. Sokan nem fogadták meg a tanácsot, gabonájuk túlérett és rengeteg mag kipergett. Aki szeptember végén, október elején járta a határt, annak feltűnt, hogy néhol a tarlón annyi új hajtás zsendül, mintha már elvetettek volna. Ha holdanként csak 1 kg feleslegesen kipergett gabonát számítunk, az országosan majdnem 50.000 métermázsa veszteséget jelent.

Vagy vegyük a másodtermények kér.dését. A mi éghajlati viszonyaink mellett a kalászosok learatása után legalább 3 millió holdon lehetne másodveteményt, tarlórépát, csalamádét, muhart, kölest vetni. Ha ezt az eredményt el tudnék érni-, könnyen 50 százalékkal emelhetnők állatállományunkat.

A mi nehézségeink, benne közellátási nehézségeink egyik oka az idén az, hogy a szárazság miatt a kukoricatermésünk majdnem ugyanolyan gyenge, mint tavaly volt, viszont állatállományunk nagyon megnövekedőit. A nyári állatszámlálás azt mulatja, hogy az idén egymillióval több a disznó és 200.000-rel több a szarvasmarha és a ló, mint tavaly. A takarmánytermelésünk ezzel szemben valamivel kevesebb, mint a tavalyi. A hiányt sokhelyen burgonya, cukorrépa etetésével pótolják, ami természetesen közellátásunkat zavarja. Ha parasztságunk gyorsan rátérne a másodtermények vetésére, takarmányozási gondjaink azonnal csökkennének.

A mezőgazdaság szocialista szektorának fejlődése tervszerűen halad

A termelőszövetlkezetekbe belépett családok száma június 30-án 46.000 volt, most 90.000 körül jár. A termelőszövetkezetek területe ugyanezen idő alatt 482.000 kaiasztrális holdról 770.000 katasztrális hold fölé emelkedett. Ezt a fejlődést elősegítette annak a 200 főnyi parasztdelegációnak a munkája, amely az idén a Szovjetunióban járt a kollektív mezőgazdaság tanulmányozására.

Külön hála és köszönet jár annak az 50 tagú magyar kolhozparaszt küldöttségnek, amely Szovjet-Ukrajnából érkezett hozzánk s nagy segítségünkre volt, amikor tapasztalatait és munkamódszereit a magyar dolgozó parasztságnak átadta.

A mezőgazdaság szocialista szektora vetésterületünknek 13 százaléka és az év végére előreláthalólag eléri a 14 százalékot. Tervszerűen fejlődtek gépállomásaink is, melyeknek száma meghaladja a 360-at és több mint 6000 traktorral rendelkeznek.

Gazdasági helyzetünk áttekintésének befejezéséül szólni kívánok élelmezési helyzetünkről és életszínvonalunkról

Közvetlenül az aratás után kisebb zavarok mutatkoztak az élelmiszerellátásban. Ezeknek részben tárgyi okuk volt, elsősorban a szárazság. Ezen felül a reakció megkísérelt nálunk is olyan vásárlási lázt idézni elő, mint amilyen a nyugati kapitalista országokban volt. Ennek hatására augusztus folyamán kétszer annyi cukor fogyott el, mint júniusban és erősen megnőtt a lisztvásárlás is. Az ellenség tudatosan alá akarta ásni közellátásunk rendjét azzal, hogy a tehető legnagyobb árumennyiséget vonja el a közfogyasztás elől.

Szalai István, bezi, győrmegyei kuláknál például nagymennyiségű szappan, 50 kg cukor mellett I290 méter “új textilanyagot és 75 pár új cipőt találtak! A győriek okulására az egészet egy kirakatban kiállították.

Egy másik kuláknál, Baki Jánosnál, akinek Tiszanánán 60 holdja van, 90 darab vadonatúj, készruhát találtak. Előfordult olyasmi is, hogy Budapesten, a Váci-utca 47. szám alatti rendházban, egy befalazott ajtó mögött 45 zsák lisztet és öt zsák cukrot találtak, s a liszt már kukacos volt. Az is gyakori, hogy a kulákok nagymennyiségű fehérkenyeret vásároltak és állataikkal feletették.

Benkő Sándor, orosházi kupec-kulákot például azért keltett felelősségre vonni, mert 1500 kg kenyeret etetett fel így állataival. Friss emlékezetünkben él a HUSÉRT áruüzér vezetőinek szabotázsa. Azt is lapasztaljuk, hogy sok önellátó, aki búza vagy rozs fejadagját kivette, a kenyeret a péknél vásárolja, a búzát pedig eladja, vagy ami sokkal rosszabb az állataival eteti fel. Ez már szűnőben van, de ha továbbfolytatódnék, természetesen fellépnénk ellene, mert közellátásunkat zavarja.

Ezekkel a jelenségekkel szemben különböző rendszabályokat foganatosítottunk. Azokra, akiknél az ellenséges szándék és a szabotázs kétségen felül állott, kemény kézzel lesújtott a demokrácia, a többieknél politikai felvilágosító munkát végzett és ahol az anyagelosztásban hibák mutatkoztak, ott azt kijavította. Az olyan élelmiszerekben, mint a burgonya, gondoskodtunk arról, hogy a meglévő késztetek elsősorban a dolgozó tömegekhez jussanak.

Ezek a rendszabályok sikerrel jártak, a sorbanáliások megszűntek és a cukor-, kenyér-, lisztfogyasztás kezdi megközelíteni a normálisát.

Az ellenséges hírverés természetesen boldogan lecsapott azokra a döccenőkre, amelyek közellátásunkban mutatkoztak és telekürtölte a világot a magyar élelmezési nehézségekről. Ez a hírverés, amely rendszerint hetekkel elmarad az eseményektől, ezúttal is megjárta: nem tud róla, hogy a megjavult élelmezés következlcben az itthoni reakció már új nótát fúj, azt, hogy az élelmezést a tanácsválasztások előkészítésére javítottuk meg és utána azonnal rosszabbodni fog. Emlékszünk rá, hogy tavaly augusztusban azt állították, hogy a fehér kenyeret az Ifjúsági Világtalálkozó befejezése után meg fogjuk szüntetni. A tanácsválaszlások is megvoltak és közellátásunk változatlanul jó.

Van azonban közellátási nehézségeinknek egy olyan figyelemreméltó oka, ami egészséges fejlődésünk elkerülhelellen velejáróját Ez az ok a kereső népesség számának és jövedelmének gyors növekedése.

Az idén kétszázötvenezerrel több a munkások és alkalmazottak száma

Ezeknek túlnyomó többsége tavaly még nem volt kereső, hanem eltartott családtag. Ezen felül a bérek és fizetések egy esztendő alatt 17 százalékkal emelkedtek. Ez a két szám együttvéve azt mutatja, hogy a munkások és alkalmazottak összességének jövedelme az idén 35—40 százalékkal több, mint tavaly volt. Sok tekintetben hasonló a falu fejlődése. Például a kötelező oltások következtében szinte teljesen megszűnt a sertésvész vagy a baromfikolera. Ennek következtében

egyik évről a másikra többszáz millió forinttal növekedett a falu vásárló ereje.

Ez a vásárlóerő elsősorban a jobb élelemre és a jobb ruházkodásra vesz irányt. Ennek következtében ezekben a cikkekben úgy megnő a kereslet, hogy időnként, különösen aratás után, nem könnyű kielégíteni.

Egy példát említek. Nemrég alkalmam volt termelőszövetkezeti parasztokkal beszélni, akik elmondották, hogy mennyivel jobb termelési eredményeket értek el, mint az egyéni parasztok. A mezőtúri Vörös Csillag-szövetkezet egy nőtagjától megkérdeztem, hogy mit vásárolt elsőnek az elszámolás Után. „Tizennégy pár cipőt“— válaszolta szemrebbenés nélkül. Amikor észrevette meglepetésemet, hozzátette: „Heten vagyunk a családban, mindenki kapott két pár új cipőt.“ Arra gondoltam, megmagyarázom neki, hogy bár népi demokráciánk az idén pontosan megkétszerezte a cipőtermelést, még ma sem tartunk ott, hogy mindenki egy pár új cipőt vehessen ebben az évben, de nem volt szivem elrontani az elvtársnő örömét.

Maga ez a tény azonban megérteti, hogy időnként olyan keresett cikkekben, mint a gyerekcipő, a magásszárú női cipő, vagy a típusbakancs, átmenetileg hiányok keletkeznek, különösen, ha az ellenség és a spekuláció is rákapcsol.

Ezeket az átmeneti nehézségeket önfegyelemmel, jobb szervezéssel, jobb elosztással ugyanúgy meg fogjuk szüntetni, mint ahogy eddig minden feladatot megoldottunk, amely a fejlődés folyamán jelentkezett.

Összefoglalva: anyagi fejlődésünk egészséges, erőteljes. A kisebb-nagyobb nehézségeket le fogjuk gyűrni és biztosítjuk, hogy ez a fejlődés a jövőben is töretlenül folytatódni fog.

Forrás: Szabad Nógrád, 1950. november 4.

Continue Reading
Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetések
Hirdetések

Facebook

Hirdetések

TOP

Advertisements